Fábry Zoltán, a csehszlovákiai magyarság jelentősebb írója, kritikusa és esztétája 1897-ben született Stószon, jómódú polgárcsalád gyermekeként. A rozsnyói Evangélikus Főgimnázium elvégzését követően, 1915-ben önként jelentkezett katonának a frontra, s besorozzák a Monarchia hadseregébe. Trianon után a fölismerés elkerülhetetlenné vált: minden eszménye, nemzet, haza, és emberiség megtépázva került ki a háborúból. Első novellái a magyarságot siratták, a kisebbségi lét új lelkiállapotot, új szemléletet teremtett.

    Emberszeretetének kiapadhatatlan forrása, alakító élménye: a háborús gyilkolás gyűlölete, az antimilitarista eszme. Az első világháborúban szerzett tüdőbaja miatt Stószra visszavonuló író humanizmusa a Csehszlovák Köztársaság megalakulása után egy elnyomott kisebbség, saját nemzetisége sorsának féltésével színeződik. A stószi fenyvesek magányában a könyvek válnak Fábry meghitt, állandó barátaivá. A húszas évek elején Fábry az úgynevezett "emberirodalom" célkitűzéseit szolgálja. Az "emberirodalom" annak a modernista-avantgardista irodalomnak volt egyik válfaja, melynek a magyaroknál Kassák Lajos, a németeknél pedig főként Johannes R. Becher volt példaadó mestere. Ő törte először át a csehszlovákiai magyar irodalom azóta is szorító regionális korlátait.

    Fábry legtöbb írása publicista jellegű esszé; ennek a műfajnak ő az egyik legkiválóbb képviselője a csehszlovákiai magyar irodalomban. Lendületesen, ötletesen megírt politikai cikkeit átszínezi mély irodalmi műveltsége, stílusának lírai közvetlensége. Egyébként Fábry politikai cikkei mellett ír kiváló művészetelméleti, irodalomtörténeti, és irodalomkritikai esszéket is. Publicisztikájának egyik legerősebb oldala a pszichológiai jellemző módszer: a világirodalomban is párját ritkítja a német fasizmusnak az a tökéletes, sokoldalú jellemrajza, mellyel Fábry életművében találkozunk.

  Fábry első könyve egy emlékezetes riport volt: Az éhség legendája (1932). A burzsoá köztársaság legelhagyatottabb részéről, Kárpátukrajnáról szól ez az írás.

Esszéinek első gyűjteménye 1934-ben Korparancs címmel jelent meg. Ez a könyve éppúgy, mint az 1937-ben megjelent Fegyver s vitéz ellen című, politikai, kulturális és irodalmi tárgyú cikkeit tartalmazza. A második világháború előkészítése idején írott, nagy hatású, ma is helytálló módon érvelő háborúellenes cikkei azt tanúsítják, hogy kevés írónk ismerte fel ilyen gyorsan és világosan a német fasizmus veszedelmét. Esszéit mindig a meggyőződés heve, az igazság mély átérzése fűtötte. Maga az író antifasizmusnak nevezi jellegzetes műfaját az Emberek az embertelenségben (Bratislava, 1962) című művében.

   "Aki eszmét, gondolatot, kultúrigényt csak hatalmi intézkedésekkel tud gyengíteni, az szegénységi bizonyítványt állít ki önmagáról" – írja 1935-ben. Németország határain túl kevesen ismerték a hitlerizmus egész természetrajzát olyan mélyrehatóan, mint Fábry.

   A felszabadulás után első könyve, A gondolat igaza 1955-ben jelent meg. Ezt követte A béke igaza (1956) majd, a Hidak és árkok című (1957); 1958-ban műveiből egy szlovák nyelvű válogatás is megjelent. Az 1960-ban kiadott Palackposta régebbi, a fasizmus alatt elrejtett műveit tartalmazza. A felszabadulás utáni szlovákiai magyar irodalmi alkotásokról írt kritikáit és ismertetéseit Harmadvirágzás című könyvében gyűjtötte össze (1963). Kúria, kvaterka, kultúra (1964) címen megjelent kötete fontos esszéket tartalmaz, amelyek a két világháború közti csehszlovákiai magyar kultúra életét, irodalmi mozgalmait és legjelentősebb íróit hozzák az olvasó közelébe. A korabeli és a visszatekintő esszékben egyaránt azt vizsgálja Fábry, hogy az első világháború után kialakuló progresszív szlovenszkói irodalom miként szakadt el a magyar kultúra korábbi, visszahúzó erőitől.

            „Keresd az igazat,

            hallgasd az igazat,

            őrizd az igazat…..”

    Öt évtizednyi esszéírói, kritikai és publicisztikai tevékenysége, amely később sajátos műfajban, az antifasizmusban csúcsosodott ki, az író halálával lezárt életművé vált. Erkölcsi és írói magatartásának jellemzője a „vox humana”, melyet Ő „emberséges hangnak” fordított, s hangsúlyozta, hogy az emberséget, az emberi méltóságot jelenti…

    Iskolánk 2000-ben vette fel Fábry Zoltán nevét.

„Gondolat, büszke embertudat nélkül nincs béke, nincs élet,…”